Zen receptek.

Zen recept ek hajdina krokett
Hozzával ók:
1 csésze hajdinadara , 4 csésze forrásban lévő víz
1 evőkanál tengeri só, 1 csésze teljes őrlésű búzaliszt
2 evőkanál szezámolaj, 2 kis vöröshagyma (reszelve)
4-5 mogyoróhagyma (darálva), 1 maréknyi apróra
vágott metélőpetrezselyem
Elkészítés:
Mély serpenyőben pirítsuk a hajdinát szárazon barnára
és ropogósra. Adjuk hozzá a forrásban lévő vizet
és a sót. Főzzük 20 percig, majd hagyjuk lehűlni, és
adjuk hozzá a lisztet. Egy serpenyőben forrósítsuk
meg az olajat, és futtassuk meg rajta a hagymát.
Hagyjuk lehűlni. Keverjük a lehűlt hagymát, a darált
mogyoróhagymát és a petrezselymet a kásához.
Gyúrjuk össze, és formázzunk belőle tetszés szerinti
alakú és méretű kroketteket, forgassuk meg teljes
kiőrlésű búzalisztbe vagy zabpehelybe, majd süssük
ki annyi olajban, amennyi éppen ellepi az edény alját.
Amikor szép barnára sültek, tegyük őket papírkendőre
ami a fölösleges olajat magába szívja.
Csapati
A csapati gyorsan készített, nagyon finom
kenyér, ideális utazásra és piknikre.
Keverjünk össze azonos mennyiségű teljes őrlésű
búzalisztet és kukoricalisztet. Ízlés szerint
sózzuk meg. Apránként dolgozzunk bele annyi
vizet, hogy a tészta elváljon a tál falától és a
kezünktől. Kezünkkel lapítsuk ki, és tegyük
kiolajazott serpenyőbe. Süssük közepes lángon
10-10 percig mindkét oldalát.
Meg lehet próbálni hajdina- és fehérlisztből is.
Csináljuk a csapatit nagyon vékonyra.
Kukoricaszirom
Hozzával ók:
2 csésze kukoricaliszt, 1 csésze búzaliszt, víz, só
Elkészítés:
Gyúrjuk össze a két lisztet fokozatosan hozzáadott
vízzel; a tészta ne legyen se túl kemény, se
ragacsos. Nyújtsuk ki nagyon vékonyra, és vágjuk
tetszés szerint négyzetekre vagy körlapokra.
3-4 cm-nél ne legyenek nagyobbak. Bő forró
olajban süssük meg: aranybarna színük jelzi,
hogy elkészültek. Szedjük őket jó nedvszívó
szalvétára, ami a felesleges olajat beszívja. Ízlés
szerint szórjuk meg sóval.
Élesztő nélküli kenyér
Hozzával ók:
2 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 csésze hajdinaliszt
3 csésze kukoricaliszt, 1/2 csésze szójaliszt
1 teáskanál só, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál szezámvaj
Elkészítés:
Keverjük össze a liszteket, a sót és az olaját egy tálba.
Az olajat egyenletesen dolgozzuk be. Hagyjuk állni
1 órán át. (Ha azt akarjuk, hogy megkeljen hagyjuk
másnapig állni.) Apránként adjunk hozzá vizet, és
dagasszuk erősen míg a tészta ragadós és majdnem
nyúlós lesz. Formáljuk cipóvá,lisztezzük meg, és
tegyük kiolajozott kenyérformába. Hagyjuk 1/2 óráig
állni. Süssük közepes sütőben 1 - 1 1/2 óráig.

Zen receptek. bejegyzés elolvasása

Forralt bor mégegyszer

„A spirituális változat”
Egyre többen vallják, hogy a forralt bornak spirituális
hatása,
útmutató ereje is van. Ezt könnyedén tesztelhetjük,
ha vásárolunk egy palack hét és fél decis száraz
vörösbort.
Miután a lábasba öntöttük, lassú tűzre helyezzük.
Hozzáadunk
egy evőkanálnyi mézet, majd lassan
elkezdjük kevergetni jobbról balra. Közben, amíg a méz
oldódik, emlékezzünk arra, hogy mi volt az első gondolatunk
reggel az ébredéskor. Ezt követően adjunk hozzá
öt szem szegfűborsot, ugyanennyi szegfűszeget, csipetnyi
fahéjat és ugyanennyi szerecsendiót. Lassan kevergessük,
de az aranyszabályt tartsuk be: csak addig hagyjuk a
tűzön, amíg forrni nem kezd. Kevergetés közben az első
gondolat választ fog adni a minket foglalkoztató problémára.

http://flavin7.com/vitaminter

Forralt bor mégegyszer bejegyzés elolvasása

Forralt bor.

„A klasszikus”
Hozzávalók:
1 liter vörös vagy fehérbor,
1 teáskanál Stívia,
1 rúd fahéj, 5 szegfűszeg,
2 szegfűbors,
fél citrom.
Elkészítés:
A bort a többi hozzávalóval együtt
üvegedénybe öntjü k, majd forrá spontig
hevítjük. Semmiképp ne forraljuk,
mert az árt a bor aromájának! Karikázzuk
bele a citromot és csészékbe öntve
forrón tálaljuk
„A vegyesen forralt”
Hozzávalók:
3 dl vörösbor, 3 dl fehérbor,
3 dl víz, 1 teáskanál Stívia,
fahéj, szegfűszeg,
fél citrom.
Elkészítés:
A borokat, a vizet, a Stíviát, fahéjat és
szegfűszeget összekeverjük. Hozzákeverjük
a fél citrom reszelt héját, majd
felforraljuk. Hozzáadjuk a citromlét, és
poharakba szűrve, forrón tálaljuk.

Forralt bor. bejegyzés elolvasása

Zen receptek.

 hajdina krokett
Hozzával ók:
1 csésze hajdinadara , 4 csésze forrásban lévő víz
1 evőkanál tengeri só, 1 csésze teljes őrlésű búzaliszt
2 evőkanál szezámolaj, 2 kis vöröshagyma (reszelve)
4-5 mogyoróhagyma (darálva), 1 maréknyi apróra
vágott metélőpetrezselyem
Elkészítés:
Mély serpenyőben pirítsuk a hajdinát szárazon barnára
és ropogósra. Adjuk hozzá a forrásban lévő vizet
és a sót. Főzzük 20 percig, majd hagyjuk lehűlni, és
adjuk hozzá a lisztet. Egy serpenyőben forrósítsuk
meg az olajat, és futtassuk meg rajta a hagymát.
Hagyjuk lehűlni. Keverjük a lehűlt hagymát, a darált
mogyoróhagymát és a petrezselymet a kásához.
Gyúrjuk össze, és formázzunk belőle tetszés szerinti
alakú és méretű kroketteket, forgassuk meg teljes
kiőrlésű búzalisztbe vagy zabpehelybe, majd süssük
ki annyi olajban, amennyi éppen ellepi az edény alját.
Amikor szép barnára sültek, tegyük őket papírkendőre
ami a fölösleges olajat magába szívja.
Csapati
A csapati gyorsan készített, nagyon finom
kenyér, ideális utazásra és piknikre.
Keverjünk össze azonos mennyiségű teljes őrlésű
búzalisztet és kukoricalisztet. Ízlés szerint
sózzuk meg. Apránként dolgozzunk bele annyi
vizet, hogy a tészta elváljon a tál falától és a
kezünktől. Kezünkkel lapítsuk ki, és tegyük
kiolajazott serpenyőbe. Süssük közepes lángon
10-10 percig mindkét oldalát.
Meg lehet próbálni hajdina- és fehérlisztből is.
Csináljuk a csapatit nagyon vékonyra.
Kukoricaszirom
Hozzával ók:
2 csésze kukoricaliszt, 1 csésze búzaliszt, víz, só
Elkészítés:
Gyúrjuk össze a két lisztet fokozatosan hozzáadott
vízzel; a tészta ne legyen se túl kemény, se
ragacsos. Nyújtsuk ki nagyon vékonyra, és vágjuk
tetszés szerint négyzetekre vagy körlapokra.
3-4 cm-nél ne legyenek nagyobbak. Bő forró
olajban süssük meg: aranybarna színük jelzi,
hogy elkészültek. Szedjük őket jó nedvszívó
szalvétára, ami a felesleges olajat beszívja. Ízlés
szerint szórjuk meg sóval.
Élesztő nélküli kenyér
Hozzával ók:
2 csésze teljes kiőrlésű búzaliszt, 1 csésze hajdinaliszt
3 csésze kukoricaliszt, 1/2 csésze szójaliszt
1 teáskanál só, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál szezámvaj
Elkészítés:
Keverjük össze a liszteket, a sót és az olaját egy tálba.
Az olajat egyenletesen dolgozzuk be. Hagyjuk állni
1 órán át. (Ha azt akarjuk, hogy megkeljen hagyjuk
másnapig állni.) Apránként adjunk hozzá vizet, és
dagasszuk erősen míg a tészta ragadós és majdnem
nyúlós lesz. Formáljuk cipóvá,lisztezzük meg, és
tegyük kiolajozott kenyérformába. Hagyjuk 1/2 óráig
állni. Süssük közepes sütőben 1 - 1 1/2 óráig.

Zen receptek. bejegyzés elolvasása

Mákosguba

MÁKOSGUBA VANÍLIAPUDINGGAL
Hozzával ók:
4-6 db tönkölykifli,
1 csomag
bio vanília puding,
7 dl rízstej,
1/2 csomag mazsola,
1 evőkanál rizsszirup,
5 dkg mák
Elkészítése :
Elkészítjük a vaníliapudingot a tasakon található
leírás alapján, azzal a módosítással, hogy 7 dl
rizstejet használunk hozzá és még egy evőkanál
rizssziruppal édesítjük. A kifliket karikára
vágjuk, és lapos tálakra simítjuk egy rétegben.
Ráöntjük a pudingot és jól összerázzuk (nem
keverjük!) vele. A mákot megdaráljuk és rászórjuk.
Ezzel is megrázogatjuk egy kicsit. Mazsolával
díszítjük, és hidegen fogyasztjuk.

Mákosguba bejegyzés elolvasása

Egészséges táplálkozás.

T á p l á l k o z á s b e l i h i á n y o s s á g o k
A szervezet vashiányos állapotának kialakulása hátterében leggyakrabban
táplálkozásból eredő problémák állnak. Fontos tudni, hogy a növények vastartalma
nehezebben szívódik fel, mint a húsokban lévő vas, így elsődleges
vasforrások a vörös húsok, főként a marhahús és a máj. Emellett a
csirkehús, pulykahús, disznóhús, halak és kagylófélék szintén
jó forrásnak számítanak. Valamint érdemes fogyasztani tojást,
vassal dúsított gabonaféléket, hüvelyeseket, dióféléket,
aszalt gyümölcsöket, és sötétzöld leveles zöldségféléket.
Mindezek hiányában történő táplálkozás erősen hajlamosít a vashiány kialakulására.
A szénhidráthangsúlyos étrendek a kevés vas bevitelét, a magas
rosttartalmú étrendek pedig a vas elégtelen felszívódását okozhatják. Hiába
kerül megfelelő mennyiségű vas a szervezetünkbe, ha az valamilyen okból
kifolyólag nem tud felszívódni. A felszívódási zavart a túlságosan rostos étkezésen
kívül okozhatja még a vékonybél valamilyen betegsége (pl: Crohn),
vagy műtét utáni állapota, a gyomor savtartalmát csökkentő gyógyszerek
használata, valamint az étrend alacsony C-vitamin, folsav vagy B12 vitaminszintje.
C-vitamin pótlására a citrusféle gyümölcsök -narancs,
grapefruit, citrom-, valamint a kivi, a mangó, a káposzta, a
brokkoli, a paprika és a paradicsom fogyasztása a legalkalmasabb.

http://www.flavin7.com/vitaminter 

Egészséges táplálkozás. bejegyzés elolvasása

Mángold


Mángold – zöld levelekbe rejtett egészség
Magyarországon nem találkozunk gyakran mángolddal sem a piacokon sem a zöldségesnél. Talán azért nem népszerű, mert nem vagyunk tisztában értékeivel. A mángold íze a spenóthoz hasonló, de a répafélékhez tartozik, és a cékla a legközelebbi rokona. Már az időszámítás előtti V. században ismerték és fogyasztották a Földközi-tenger vidékén.

Mindössze 35 kalóriát jelent 175 gramm elfogyasztása. Az egyik legértékesebb zöldségek közé sorolják a táplálkozás-kutatók.
Kiváló a K-, A-, C-, E -vitamin, magnézium, mangán, kálium, vas és étkezési rost-tartalma.
Nagyon jó forrása a réznek, kalciumnak, triptofannak(esszenciális aminosav), B2 és B6 vitaminnak, valamint proteinnek.
Jelentős mennyiségben tartalmaz még foszfort, cinket, folátot, B1, B3, B5 vitamint és biotint(H-vitamin).

Magas rost, vitamin és ásványi anyag tartalma miatt hatásosnak tartják a kutatók és az orvosok az emésztőrendszeri daganatok megelőzésében. Állatkísérletek már igazolták ezt a feltevést, sőt a cukorbetegek veséjét is védi, mert csökkenti a kreatin és karbamid szintet.

Magas K-vitamintartalma miatt napi egy-egy adag mángold elfogyasztásával már sokat tettünk csontjaink egészségéért. A fiatalok és a változó korban lévő nők számára ezért fontos lenne minél gyakrabban fogyasztani.
A K1 vitamin egyrészt megakadályozza azoknak a sejteknek működését, amelyek lebontják a csontot, másrészt az emésztőrendszerben lévő egyik jótékony baktérium a K1 vitamint átalakítja K2-vé, amely aktiválja a csont egyik legfontosabb fehérjéjét, és az megköti ott a kalciumot.

A mángold másik nagyon jelentős ásványi anyaga a magnézium, ami segíti az idegrendszer és az izmok működését azzal, hogy a kalcium tevékenységét szabályozza. Azzal, hogy a magnézium megakadályozza a kalcium idegsejtekhez történő szabad áramlását, nyugodt, ellazult állapotban tudja tartani az idegrendszert, a vérereket és az izomzatot is.
Ha táplálkozásunkkal túl kevés magnézium jut szervezetünkbe, akkor a kalcium szabadon áramlik az idegsejtekhez, így az túl aktív lesz, túl sok üzenetet küld. Magas vérnyomást, migrént, fejfájást és izomgörcsöket is okozhat a kevés magnézium.

A mángold sok A-vitamint, béta-karotint tartalmaz. Mindkettő nagyon fontos a szem egészségének megőrzéséhez, szerepet játszanak a szürkehályog megelőzésében.
A béta-karotin és más karotin származékok is csökkentik a bőrrák kialakulásának kockázatát.

Az A-vitaminban gazdag étkezés megvédheti a dohányosokat és a passzív dohányosokat a tüdőrák kialakulásától. Ezt a Kansas Állami Egyetem kutatója, Richard Baybutt állítja. Felfedezte, hogy a cigarettafüstben lévő egyik rákkeltő anyag, a benzopyrin A-vitamin-hiányt okoz. Állatkísérleteivel bebizonyította, hogy ez az állítás megfordítva is igaz, vagyis az A-vitaminban gazdag táplálkozás csökkenti ennek a káros anyagnak rossz hatását, valamint a tüdőrák kialakulásának kockázatát.

Ausztráliában, ahol a bőrrákos betegek száma egyre nő, kutatók megvizsgálták a betegségben szenvedők és az egészségesek étkezését. Azt a következtetést vonták le, hogy a béta-karotinban gazdag táplálkozás csökkenti a bőrrák megjelenésének kockázatát.

A mángold Sok C-vitamint tartalmaz, amely eredményes harcos a szabadgyökök sejtkárosító, és fájdalmas gyulladáskeltő hatásával szemben.
A szabadgyökök a koleszterint oxidálják, amely így rátapad az érfalra. A lerakódásoktól beszűkölt ér szívinfarktust, agyi katasztrófát okozhat. Mivel a C-vitamin nagyon jól közömbösíti a szabadgyököket, meg tudja akadályozni az oxidációs folyamatot.
Az immunrendszer megfelelő működéséhez is szükségünk van C-vitaminra, megelőzhetjük a megfázásokat, légúti fertőzéseket.

A káliumban gazdag mángold fontos a szívbetegségek megelőzésében is, mert szabályozza a vérnyomást és a szívműködést.

A vas biztosítja a szervezet oxigénellátottságát, támogatja az immunrendszert, energiával látja el a szervezetet. A vas és a fehérje együtt építi fel az oxigén szállításához nélkülözhetetlen hemoglobint.

Az E-vitamin a szervezetben semlegesíti a szabadgyököket, megvédi a sejteket, molekulákat azokon a helyeken, ahol zsírt tartalmaznak, így az agysejteket, koleszterint, sejtmembránt. Az E-vitamin jelentős gyulladásellenes hatású. Fontos szerepet játszik a vastagbél-rák kockázatának csökkentésében, enyhíti a változókori panaszokat.

Egy amerikai, öregedéssel és egészséggel fogalakozó szervezet (CHAP) ajánlása szerint fogyasszunk minden nap zöld leveles és sárga zöldségeket, mert ezzel 40%-kal lassíthatjuk az öregedéssel járó szellemi hanyatlást. A tanulmány a Neurology című folyóiratban jelent meg.
A mángold magas rosttartalma előnyösen hat a koleszterin szintre, szabályozza a vércukor szintet, fogyasztása nagyon előnyös a cukorbetegek számára.

A mangán segít a fehérjéből energiát és szénhidrátot előállítani. A zsírsavak szintézisében is szerepet játszik, ami fontos az idegrendszer egészségéhez.

A mángold riboflavin és B6-vitamintartalma is nagyon előnyös számunkra.
A riboflavin részt vesz abban a folyamatban, amely az egyik legfontosabb antioxidánst állítja elő, a glutathione-t . A B6 vitamin megfelelő hasznosulásához is nélkülözhetetlen. A B6 vitamin a veszélyes, érfalakat károsító molekulát átalakítja hasznos aminosavvá. Riboflavin nélkül azonban ez nem lenne lehetséges. Mivel a mángold B6 vitamint és riboflavint is tartalmaz, ezért nagyon fontos szerepet kaphat táplálkozásunkban.

Mivel a mángold hazánkban nem egy népszerű növény, örültünk, amikor a piacon felfedeztük. Elkészítési módjában kiélhetjük kreativitásunkat, hasznosíthatjuk fantáziánkat.
Leveléből és szárából is ízletes ételeket készíthetünk. Olaszos tésztákhoz a leveleket párolva, a spenóthoz hasonlóan pároljuk, olíva olajjal, fokhagymával ízesítjük. Főzeléket is készíthetünk belőle, ugyanúgy, mint a spenótból. A szárakat sokan eldobják, pedig a spárgához hasonlóan lehet köretnek főzni, párolni, amit aztán reszelt parmezánnal megbolondíthatunk. Kompóttal is próbálkozhatunk, a reberbara receptjét használva.

Vega fasírozott mángoldból

Hozzávalók:
½ kg mángold, 1 zsemle, reszelt vöröshagyma, tojás, petrezselyem, tej, só, bors, olaj
a panírozáshoz liszt, tojás, zsemlemorzsa, (árpagyöngy)

A leveleket sós vízben megfőzzük. Jól lecsepegtetjük, és összeturmixoljuk. A megáztatott, kinyomkodott zsemlét és a tojást hozzákeverjük. Apróra vágott petrezselymet és összezúzott fokhagymát adunk hozzá. Sózzuk, borsozzuk. Fasírozottakat formázunk, lisztbe, tojásba és zsemlemorzsába forgatjuk, majd kisütjük.
(Aki szereti, puhára főzött árpagyöngyöt is keverhet a fasírozott alapba.)

Sokan állítják, hogy tengeri ételekhez, például tintahalhoz a legjobb köret a párolt, fokhagymás mángold, Horvátországban gyakran találkozni ezzel az összeállítással az éttermekben.

Elkészíthetjük úgy is, mint a rakott kelt.
Egy-két marok rizst mikroban nem túl puhára főzünk. Elkészítjük a darált pulykahúst pörköltesen. A mángold leveleket megpároljuk, jól leszűrjük, lecsepegtetjük. A húst, a rizst és a mángoldot rétegezve rakjuk egy hőálló tálba, tetejét tejföllel bőven meglocsoljuk, majd zsemlemorzsát hintünk rá, és sütőben készre sütjük. Aki szereti, a végén még a neki tetsző sajtból is reszelhet rá ízlés szerinti mennyiségben.

www.flavin7.com/vitaminter

Mángold bejegyzés elolvasása

Fahéjas tejcsokoládés trüffel.

Fahéjas tejcsokoládés trüffel
50 g tejszín
100 g tejcsokoládé
10 g szobahőmérsékletű vaj
csipet őrölt fahéj
Elkészítés:
A csokoládét apróra összevágom. A tejszínt felforralom,
leveszem a tűzről. Belekeverem a fahéjat és az
aprított csokoládét. Alaposan összekeverem. A masszát
hűtőszekrénybe teszem 15-20 percre, amíg megdermed,
de még nem keményedik meg, alakítható marad. Ha
véletlenül túl keménnyé válna (már nem tudom a fakanállal
keverni, csak darabosan törik az egész), akkor
5 másodpercig melegítem mikrohullámú sütőben, a
legnagyobb fokozaton. Beleteszem a szobahőmérsékletű
vajat, elektromos habverővel először alacsony fokozaton
keverem, míg a vaj szépen elelegyedik a csokoládés
masszával, majd a legnagyobb fokozaton habosítom.
Akkor jó, ha szépen kivilágosodik.
Habzsák segítségével formákat nyomok egy sütőlapra,
de húzhatok belőlük hosszú csíkokat is, majd az egészet
hűtőbe teszem kb. 10 percre, amíg teljesen megkeményedik.
Ha elég kemény, akkor szükség szerint tovább
szeletelhetem.
A befejezéshez:
100-150 g tejcsokoládé
Reszelt tejcsokoládé
A csokoládé kétharmad részét mikrohullámú sütőben
vagy gőz fölött megolvasztom. Ha mikrohullámú sütőt
használok, akkor 10 másodpercenként kiveszem megkevergetni,
mert a csokoládé könnyen megég, ha tovább
hagyom bent kevergetés nélkül. Amikor már szép sima,
belekeverem a maradék egyharmad rész csokoládét, amit
előtte jó apróra feldarabolok. Addig kevergetem, amíg az
összes darab szépen fel nem olvad. A csokoládé ettől kicsit
besűrűsödik, de nekünk éppen ez a jó. Ha túl sűrűnek
találjuk, vagy még maradnak benne csokoládé darabkák,
akkor 5-10 másodpercre visszatehetjük a mikrohullámú
sütőbe, de nem szabad újra hígan folyóssá melegíteni.
A reszelt tejcsokoládét kiterítem egy tálcán.
A felszeletelt tejcsokoládés trüffelt bemártom az olvasztott
csokoládéba, majd egyből behempergetem a reszelt
csokoládéba. Óvatosan félregurigatom, hogy a következő
darabnak is legyen hely, de csak akkor veszem ki, amikor
már megszilárdult a külseje.
www.flavin7.com/vitaminter

Fahéjas tejcsokoládés trüffel. bejegyzés elolvasása

Kenderlisztes muffin.

Hozzávalók:
• 20 dkg vegyes aszalt gyümölcs
• 5 dkg mazsola
• 3 cl barackpálinka
• 1,25 dkg vaj vagy margarin
• 10 dkg cukor vagy egy teáskanálnyi Stívia
• 25 dkg kendermagliszt vagy feketeribizli-liszt
• fél csomag sütőpor
• fél kávéskanál őrölt fahéj
• fél kávéskanál mézeskalács-fűszerkeverék
• 2 tojás
• 1 evőkanál méz
• 0,5 dl tej
Elkészítés:
Az aszalt gyümölcsöket és a mazsolát felaprítjuk, és
ráöntjük a pálinkát. A vajat felolvasztjuk, és kikenjük a
muffinsütőt. A maradékot félretesszük.
A cukrot összekeverjük a liszttel, a sütőporral, a fahéjjal
és a mézeskalács-fűszerkeverékkel, végül beleborítjuk a
pálinkás gyümölcsöket.
A tojásokat habosra verjük, hozzáadjuk a maradék vajat,
a mézet és a tejet. Apránként a lisztes keverékhez adjuk.
Ügyeljünk rá, hogy a massza ne legyen túl híg!
A tésztát a formába adagoljuk, és 200 fokra előmelegített
sütőben 20-30 percig sütjük.

Kenderlisztes muffin. bejegyzés elolvasása

Étcsokoládés trüffel.

Étcsokoládés trüffel
56 g tejszín
10 g szőlőcukor (nagyjából egy lapos evőkanálnyi)
100 g étcsokoládé
20 g szobahőmérsékletű vaj
csipet őrölt gyömbér
Elkészítés:
A csokoládét apróra összevágom. A tejszínt a
szőlőcukorral felforralom, leveszem a tűzről. Belekeverem
a gyömbért és az aprított csokoládét. Alaposan
összekeverem. A masszát hűtőszekrénybe teszem 15-20
percre, amíg megdermed, de még nem keményedik meg,
alakítható marad. Ha véletlenül túl keménnyé válna
(már nem tudom a fakanállal keverni, csak darabosan
törik az egész), akkor 5 másodpercig melegítem mikrohullámú
sütőben, a legnagyobb fokozaton. Beleteszem
a szobahőmérsékletű vajat, elektromos habverővel
először alacsony fokozaton keverem, míg a vaj szépen
elelegyedik a csokoládés masszával, majd a legnagyobb
fokozaton habosítom. Akkor jó, ha szépen kivilágosodik.
Veszek egy darab sütőpapírt, rajta az alufóliával körbetekert
léc-kerettel. A masszát szépen egyenletesen
kiterítem, majd az egészet hűtőbe teszem kb. 10 percre,
amíg teljesen megkeményedik. Ha még nem szeletelhető,
akkor néhány percre visszateszem a hűtőbe.
A hűtőből kivéve kis téglalapokká szeletelem, de nyomhatom
belőlük kis gömböket is.
A befejezéshez:
100-150 g étcsokoládé
kakaópor
A csokoládé kétharmad részét mikrohullámú sütőben
vagy gőz fölött megolvasztom. Ha mikrohullámú sütőt
használok, akkor 10 másodpercenként kiveszem megkevergetni,
mert a csokoládé könnyen megég, ha tovább
hagyom bent kevergetés nélkül. Amikor már szép sima,
belekeverem a maradék egyharmad rész csokoládét,
amit előtte jó apróra feldarabolok. Addig kevergetem,
amíg az összes darab szépen fel nem olvad. A csokoládé
ettől kicsit besűrűsödik, de nekünk éppen ez a jó. Ha túl
sűrűnek találjuk, vagy még maradnak benne csokoládé
darabkák, akkor 5-10 másodpercre visszatehetjük a mikrohullámú
sütőbe, de nem szabad újra hígan folyóssá
melegíteni.
A kakaóport kiterítem egy tálcán.
A felszeletelt étcsokoládés trüffelt bemártom az olvasztott
csokoládéba, majd egyből behempergetem a
kakaóporba. Óvatosan félregurigatom, hogy a következő
darabnak is legyen hely, de csak akkor veszem ki a
kakaóporból, amikor már megszilárdult a külseje.

Étcsokoládés trüffel. bejegyzés elolvasása